Közlekedjünk

Reggelente, amikor Normót és Pankát viszem a  iskolába sokszor a szívbaj kerülget attól, ahogyan itt a gyerekek közlekednek. Lehet, hogy az itteni közlekedéshez vannak szokva, ki tudja, de amikor folyamatosan azt látom, hogy körülnézés nélkül mennek át a zebrán, lépnek le a járdáról, rosszul vagyok a látványtól és reménykedek, hogy egyszer talán nem elém lépnek ki. Persze én is lelassultam, én nem száguldok már a kocsimmal, de azért bennem van az ideg, amikor az úton a kisiskolások mellett haladok el. Múltkor egy kislány a bicajával a járdáról, pont egy kocsi elé hajtott ki. Szerencsétlen nő az autóban csak ingatta a fejét, én meg éreztem magamban a kényszert, hogy rádudáljak a kiscsajra – jó magyar szokás szerint- hogy vegye észre magát. De itt semmi nem történik, csak egy kis fejingatás, aztán ennyi. Ami még érdekes az itteni utakon, hogy nagyon sok körforgalom van, múltkor még egy nagy alagútban is meglepett minket egy, illetve kertvárosi részek tele vannak fekvőrendőrökkel, de nem értem, hogy miért, mert nekem úgy tűnik itt mindenki betartja a szabályokat.