Csütörtökön volt pont fél éve, hogy megérkeztünk Norvégiába, és elkezdtünk berendezkedni az itteni életünkre. Annyi minden történt velünk ebben az időben, hogy sokszor egy év alatt nem ért minket ennyi izgalom, élmény, és sajnos szomorúság is. A kezdeti izgalom és pakolás mellett rögtön egy hatalmas veszteséggel is meg kellett küzdenünk, és még küzdök vele a mai napig. Valahogy minden olyan túl tökéletes lett volna…
Arra gondoltam, hogy egy táblázatban próbálom összeszedni, hogy 6 hónap alatt mit sikerült elérni:
| 2018.09.28. | 2019.03.28. |
| Hiányosan berendezett lakás. | Lakás teljesen berendezve. |
| Gyerekek nulla nyelvtudással, és itteni barátok hiányával kezdtek. | Mind a ketten már szépen értik, és beszélik a nyelvet. Normó egyik délután már át volt játszani az itteni norvég barátjánál. Panka az itteni barátnőivel szokott telefonon csacsogni, persze norvégul. 🙂 |
| Jana és nekem nulla norvég nyelvtudás. | Még tanuljuk. Maga a nyelv nem nehéz szerintem, inkább az, hogy itt mindenki beszél angolul, és így már nekünk is nehezebb elsajátítani, de azért egy-két mondatot már mi is el tudunk mondani, és szerencsére most már a gyerekek is tudnak segíteni nekünk. |
| Magyar rendszámú autóval közlekedtünk az első másfél hónapban. | Norvég rendszámú autó beszerezve, a másik pedig ismét otthon van Fehérváron. |
| Janának norvég munkahely, nekem magyar. | Janának maradt a norvég munkahely, és most már nekem is norvég a munkaadóm. |
| A gyerekeket én vittem, és hoztam kocsival a suliba. | Most már egyedül közlekednek busszal. |
Most elsőkörben ennyi jutott eszembe, biztos kihagytam valamit, de igazából, ezek azok a főbb pontok, amik jelentősen változtak. Bár az igazi nagy változásnak azt érzem, hogy sokkal kevésbé stresszes az életünk. Valahogy itt minden olyan nyugodt, és amikor erről a norvégokkal beszélgetek, akkor az jön le nekem mindig, hogy ők saját magukról is úgy vélekednek, hogy nyugisak. Persze azért szokott honvágyunk lenni, és hiányoznak az otthoniak, de egyenlőre most jól érezzük magunkat idekint.
