Írt nekünk múltkor Normó tanár nénije az előző iskolából, hogy fogadó órára kell mennünk a mostani sulijába, ahol a két tanár néni (a mostani, és a régi) összeül, és megbeszéljük,hogy a Normó hogyan halad az új közösségben. Ezen a megbeszélésen a Norbi most kivételesen nem volt, de ahogy ismerem úgyis csak unta volna magát. 🙂
Szóval ott tartottam, hogy ültünk Janával a megbeszélésen, és csak nagy szemekkel figyeltem, hogy a volt osztályfőnökét (Marianne) elsősorban az érdekelte, hogy Normónak mennyire sikerült beilleszkednie, vannak-e barátai? Felhívta a mostani osztályfőnöke (Evelyn) figyelmét, hogy figyeljenek oda, hogy továbbra is haverkodjanak a Norbival, illetve kérdezze meg a szülőket, hogy iskola után a fiúk mit sportolnak, hogy, ha akar a Normó, akkor járhatna együtt oda az osztálytársaival. Annyira hihetetlen volt, hogy nem csak az számított, hogy hogy megy neki a tanulás, hanem elsősorban, hogy lelkileg jól bírja-e az iskolaváltást. Illetve folyamatosan sorolta, hogy milyen plusz segítséget lehetne még neki adni a tanulásban. Pl. az angolban, amit a gyerekek már 4 éve tanulnak, a Normó meg most kapcsolódott be, de azért, hogy az alapokat is megtanulja, külön tanár fog vele foglalkozni.
Szerencsére az osztályközösség is nagyon jó. Még februárban, amikor a Normó még csak épp elkezdett járni a suliba, a gyerekek Valentin nap alkalmából írtak neki egy pár sort magyarul!, és elrejtették a táskájába. Annyira cukik voltak!
