Túl vagyunk egy újabb dolgos, tanulós héten. Elég hamar átálltunk erre az új rendszerre, és közben magunkban reménykedünk, hogy egyszer ennek is vége lesz, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Független attól, hogy bennünk van a félelem, hogy az otthoniak közül senki ne betegedjen le, és fáj annak a gondolata, hogy ki tudja mikor fogunk újból találkozni, próbálom ebből a helyzetből azért meglátni a jót is. Mióta 3 hete össze vagyunk zárva együtt ebédelünk, délután munka után vagy elmegyünk kirándulni, vagy éppen együtt edzünk. Jó érzés, amikor felpillantok a laptopom mögül, és összevigyorgunk a Janával, vagy amikor valamelyik gyerek csak odajön hozzánk és átölel.
Az is jól esett, amikor Janára ráírt egy volt kollégája, hogy mi újság van velünk, vagy amikor a szomszéd néni becsöngetett, mert szerette volna tudni, hogy jól vagyunk-e. Mondtam neki, hogy szóljanak, ha bármiben kellene segiteni, és Ő is mondta, hogy ez ránk is vonatkozik. Jó tudni, hogy nem vagyunk itt már teljesen egyedül.
Ha jól tudom jövő héten döntik majd el, hogy húsvét után ismét kinyitnak-e az iskolák vagy sem. Egyenlőre a gyerekeknek most egy hétig szünet lesz, Jana is szabin van ebben az időben, én pedig dolgozok, mert rengeteg munkánk van a kialakult helyzet miatt. Szerencsénkre az időjárás is nekünk kedvez. Eddig szinte minden nap sütött a nap, és most már este 8-ig világos van. Szóval majd tervezhetjük az újabb kirándulást valamelyik félszigetre, vagy erdőbe húsvétkor.
Addig is mindenki vigyázzon magára! Puszi
