Nem olyan rég még tavasszal ezen tanakodtunk, hogy mikor tudunk ismét haza utazni, majd két héttel ezelőtt álltam otthon a konyhámban, amikor a Normó odajött hozzám, és ezt ugyanezt kérdezte tőlem. “Mikor megyünk haza?”. Érdekes egy szitu volt, hogy miközben otthon vagyunk a házunkban Normó lassan már menne haza, vissza Norvégiába. Hiányoztak a barátai…, és nem örült neki, amikor pár nappal el kellett halasztani az indulást, mert a burkoló nem végzett időben a zuhanyzó felújításával.
Idén nem voltunk sehol nyaralni. A nyaralás az volt, hogy szerencsésnek éreztük magunkat, hogy koronavírus okozta felfordult világban haza tudtunk utazni. Ismét összejött a nagycsalád, szülők, tesvérek, unokatestvérek… , és persze a haverokkal, volt kollégákkal való találkozás sem maradt el. Próbáltunk ismét besűríteni mindent 6 hétbe, de még így is előfordult, hogy nem mindenkivel jött össze találka, hiába volt betervezve. Persze innen Norvégiából sokszor olyan egyszerűnek tűnik megszervezni mindent, meg majd “persze találkozunk” mondatok is olyan könnyen jönnek, aztán hazaérünk, és elkezdődik a pörgés, ügyintézés, és a napok hirtelen elkezdenek gyorsan peregni, és mire észbe kapunk már azt tervezzük, hogy mikor pakolunk, és jövünk ismét vissza.
Idén azért a haza út előtti napok kicsit izgalmasra sikeredtek. 3 nappal indulás előtt kiderült, hogy Norvégia pirosba fogja rakni Svájcot és miután Zürichben kellett volna átszállnunk ez nekünk 10 nap karantént jelentett volna. Gyorsan kellett cselekedni, és végül egy kis ráfizetéssel közvetlen járattal repültünk haza.
Jó volt otthon lenni 6 hétig, és utána ismét jó volt haza érkezni. De valahogy az idei hazautazás más volt, mint szokott lenni. Miközben mindenkitől köszöntünk el folyamatosan az járt a fejemben, hogy vajon milyen lesz az idei karácsony? Lesz-e lehetőségünk ismét haza jönni, vagy a vírushelyzet borítani fog mindent?
