Reggel van, lassan hét óra, de engem már 5 óra előtt kidobott az ágy. Mit tudtam csinálni. Beültem a kádba egy jó meleg vízbe, és közben próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy még miket kell elintéznünk a mai indulás előtt. A pakolás mellett én még beterveztem egy gyors kocsi pucolást, illetve még Iluskát is vissza kell vinni az állatorvoshoz. Annak ellenére, hogy a hátsó részén eltört a gerince, talán megmarad. Ez most pont “jól” jött az indulás előtt. Szerencsére a többiek nem ébredtek fel arra, hogy én már fent vagyok, így most nyugodtan át tudok gondolni mindent.
Nehéz volt a tegnapi nap, és már a hétvége is. Nem is a pakolás része, inkább a lelki része. Azt hittem, hogy a pakolás lesz a legnehezebb a költözésben, de tévedtem. Elköszönni sokkal nehezebb. Még úgyis, hogy tudjuk 2.5 hónap múlva itthon leszünk karácsonykor. Az itteni életünk szépen elbúcsúzott tőlünk. A barátaink a hétvégén, a munkatársaim, a gyerekek iskolája, barátai. Visszük magunkkal a sok szép ajándékot, amit emlékbe kaptunk. Jó érzés volt, hogy ennyien szeretnek itt minket…
Talán a mai nap lesz a legnehezebb. El kell köszönni a szüleinktől. Vajon Anyuék ezt, hogy élték meg majdnem 30 évvel ezelőtt, amikor mi költöztünk Németországba? Sose kérdeztem őket…