Hetek óta azon gondolkodom, hogy idén karácsonykor utazzunk-e haza, vagy maradjunk Norvégiában. Míg tavaly ez nem volt kérdés, és automatikusan vettem a repjegyet haza, az idei év jól bekavart, és nem igazán tudom, merem kimondani azt, hogy menjünk vagy azt, hogy maradjunk. Itt persze nem csak arról van szó, hogy mennyire félek vagy nem félek, hogy elkapom-e vagy netán a szeretteimet megfertőzöm-e a vírussal. Nekünk azt is figyelembe kell vennünk, hogy van két iskolás gyerekünk, akik a karantén miatt hiányoznának az iskolából. Legalább, ha csak az egyik országban kellene karanténban lenni, azt még online oktatással meg lehetne oldani valahogy, de azt már nem szeretnénk, hogy 3 hetet ne járjanak iskolába. Illetve most szólt egy külföldi kollégám, aki szintén tervezte, hogy haza utazik, és a HR szólt neki, hogyha elutazik olyan országba, amit a norvégok pirosba tettek és utána lebetegszik nem fognak fizetni betegszabit. És mégis ennek ellenére, és ezek tudatában, még mindig reménykedem valami csodában, hogy hátha, talán összejön… de valahol legbelül érzem, hogy az idei karácsony más lesz.
Persze, mint mindig most is van A és B tervem. “A” terv, megyünk, és meg is vettük a kompra a jegyet, amit utazás előtt egy nappal is vissza lehet váltani, “B” terv, hogy maradunk, és akkor 27-től egészen 1-ig a hegyekben leszünk síelni. Szállás lefoglalva, és persze ez is ingyenesen lemondható. Végülis még van 5 hetünk eldönteni.
Szívás? Igen. Rossz, ha esetleg karácsonykor nem fogunk találkozni? Igen. De összeteszem a két kezem, ha ez lesz a legnagyobb gondunk, és mindenki aki számít és szeretünk átvészelik ezt az időszakot komolyabb betegség nélkül.
