Úgy elsuhant 2 hónap már ebből az évből, hogy közben észre sem vettem milyen régen írtam már a blogomban. Pedig voltak témák, amik eszembe jutottak, csak közben pörög az élet, és vele együtt mi is pörgünk. A héten Panka nem ment suliba, mert lebetegedett. Igazából utoljára kiskorában volt ilyen magas láza, és hiába lesz lassan már 19 éves, ugyanúgy aggódtam miatta, mint amikor kicsi volt. Szóval miután csak feküdni és pihenni tudott odaültem hozzá, és dumálgattunk, meg pletykáltunk mindenféléről. Imádom az ilyen beszélgetéseket, mert a vége mindig az, hogy nagyon sokat röhögünk együtt. Szóval miközben éppen hatalmas sztoritgatásban voltunk azt vettem észre, hogy mennyire nem tisztán beszéljük a magyar nyelvet. Ez alatt azt értem, hogy mennyire becsúszott már itthon a napi szókincsünkbe, hogy norvég vagy angol szavakat is használunk, és főként az, hogy ez mennyire természetes lett, amikor itthon beszélgetünk. Pont ez okozza a nehézséget akkor, amikor otthon vagyunk Mo-n, vagy éppen vendégeink vannak otthonról, hogy beszélgetünk és keressük a szavakat és megakadunk a mondanivalónkban. Ilyenkor előjön a PTSD-m (csak, hogy legyünk magyarosak), hogy hányszor beszóltak nekem gyerekként, miután Németországból haza költöztünk, hogy “mi van nem tudsz már magyarul?”, “nem tudod mit jelent ez a szó magyarul?”. Akkor gyerekként még nem értettem, hogy miért kell bántani a másikat. Közben persze megtapasztaltam, hogy aki minimum 2 nyelven beszél és gondolkodik annak nem kell elmagyarázni, hogy milyen az, amikor beszélsz egy nyelven, és közben a másik nyelven jut eszedbe az a szó. Engem már nem érdekel, ha nekem beszólnak, de amikor hallom, hogy a gyerekeim kapják meg szinte ugyan azokat a megjegyzéseket, amiket nekem mondtak, akkor az inkább nekem fáj, talán nekik nem, mert próbáltam őket már az elején felkészíteni arra, hogy mindig lesznek olyanok, akik ezt nem értik meg.

Szóval több mint 6 év után eljutottunk oda, hogy lefáradunk agyilag, ha csak magyarul kell beszélnünk, és nem engedhetjük el magunkat, hogy belekeverünk egy kis angolt vagy norvégot, vagy én néha még egy kis németet. A legutóbb megesett velem, hogy Anyuval beszélgettem és nem jutott eszembe egy szó magyarul, persze a maradék 3 nyelven ott ugrált a fejembe én meg néztem értelmes fejjel Anyura, hogy várjál mindjárt kinyögöm, mit akarok mondani. Anyu már hozzászokott ehhez és szerintem anyósomék is, amikor Panka vagy Normó mesél nekik valamit, és közben tőlem kérdeznek egy-egy szavakat. Ez nem azt jelenti, hogy kezdik elfelejteni a magyar nyelvet, de most már több nyelven gondolkodnak, és a nap nagyobb részében norvégul beszélnek, és gondolkoznak. Persze egymással még mindig magyarul beszélnek, még akkor is, ha ott vannak a norvég haverjaik. Azt mondták, hogy nekik az fura lenne, mert mégis csak magyarul dumálgattak mindig egymással. Panka pedig próbál egy kis magyar kultúrát csempészni a haveri társaságába. Nézetett velük már angol felirattal magyar népmesét, etettet velük túró rudit, és már a pálinkát is megkóstolták. 

Próbáljuk ebben a multikulti életben a magyar gyökereinket megtartani, miközben szépen lassan egyre jobban a norvég kultúra is belekeveredik.