6,5 fél éve, amikor kiköltöztünk nem terveztünk igazán semmit, hogy meddig maradunk. Csak megragadtuk ezt a lehetőséget, és azt mondtuk meglátjuk milyen lesz és, hogy bírják majd a gyerekek. Arról már írtam korábban, hogy azért nem egy fáklyás menet, amikor egy idegen országban ismét mindent fel kell építened. De már akkor is úgy gondoltam, hogy csak pozitív hatással lehet mindenkire, ha egy kis időre kirángatjuk magunkat a komfortzónánkból. Aztán, ahogy telt az idő minden évre új célkitűzéseink voltak. Beilleszkedés, nyelvtanulás, ingatlanvásárlás, állampolgárság. Idén januárban sikerült az utolsót is kipipálni a listánkról. Persze először kellett az is, hogy megfeleljünk a követelményeknek:
- min 6 éve itt lakjunk, és megfelelő jövedelemmel rendelkezünk
- min B1- es nyelvvizsga, plusz vizsga társadalomismeretből (norvég történelem, kultúra)
- a gyerekeknek az iskolától kellett igazolást kérniük, amelyben látszik, hogy norvégból és társadalomismeretből minimum kettest kaptak
- 18 év felettieknek be kellett fizetni fejenként 6500 koronát a kérvény beadásakor
Előtte egy évvel megkértük az állandó tartózkodásit, mert valahol azt olvastam, hogy ez felgyorsítja a folyamatot, és igazam lett. Októberben online beadtuk a kérvényt, aztán december közepére kaptunk időpontot a bevándorlási hivatalnál. 3 héttel később épp a kádban ültem edzés után, amikor a Panka egyszer csak beszaladt hozzám, és kiabálta, hogy megkaptam. Először azt sem tudtam hol vagyok, és mit kapott meg. Aztán mutatta a levelet, amit digitálisan küldtek meg neki, hogy “Üdvözlik, mint norvég állampolgárt!”. Rajtam kívül aznap mindenki megkapta családban az állampolgárságot. Ne kérdezzétek, hogy miért de nekem még várnom kellett plusz két hetet mire engem is értesítettek. Így most már kettős állampolgárok vagyunk, és akkor ez célkitűzésünk is pipa. Hurrá! 🙂
