Másfél napos utazás után újból itthon vagyunk! Érdekes ezt így leírni, hogy itthon vagyunk, mert közben a gyerekek, amikor mesélnek, akkor Norvégiában, már otthon vagyunk. Nagyon várták már, hogy haza érjünk, és a hosszú utat is elég jól bírták, azt hiszem az utolsó 80 km volt a leghosszabb, amikor Győrnél lejöttünk az autópályáról.
Ma pont megkérdezte valaki tőlem, hogy örülök, hogy itthon vagyok-e, de nem igazán tudom teljes szívvel őszintén azt mondani, hogy igen. Persze örülök ismét az otthonunkban lenni, a családdal és barátokkal találkozni, de mellette mégis elszorul a szívem. Amikor szeptemberben elindultunk Pankával sírva búcsúztunk a nagyszülőktől. Akkor Apukám azt mondta, hogy ne sírjak, mert karácsonykor találkozunk, és az nemsokára itt van. Emiatt nem szívesen jöttem haza, mert nem akartam megint azzal szembesülni, hogy nem lett igaza. Persze szép karácsonyt fogunk a gyerekeknek varázsolni, de már semmi sem olyan lesz, mint régen…
