Múlt hét pénteken kipróbálhattuk, hogy milyen is a hazaút repülővel. Reggel 9.48-kor indult a vonatunk Fehérvárról, és este negyed 7-re értünk haza. A reptéren ezer ember, csomagfeladásánál egy hosszas sorban állás. Aztán mire átjuttottunk a biztonsági ellenőrzésen, végre mehettünk ebédelni. Utána Pankával még bementem egy boltba venni vizet, kávét stb… Fogalmam sincsen, hogy addig Janáék merre kószáltak… Egyszer csak Panka szólt, hogy a kijelzőre a gépünk mellé az van írva, hogy “LAST CALL”. Ááááá gondoltam magamban, csak biztosan félrenézte, még van időnk… Szép lassan odamentem a kijelzőhöz, aztán kiugrottak a szemeim, és onnantól felgyorsultak az események. Hívtam Janát, hogy bárhol is vannak futás a kapuhoz, meg persze mi is rohantunk. Sikerült az utolsók között felszállni a gépre, de elértük. 🙂
Nagyon kíváncsi voltam, hogy a gyerekek milyen érzésekkel jönnek haza, mert 2 hét alatt elég hamar vissza szoktunk az otthoni életbe, ráadásul a volt sulijukat is meglátogatták, szóval kicsit tartottam attól, hogy ismét nehéz lesz az elválás. Igazából eléggé lazán vették, hogy utazunk vissza Norvégiába. Panka már várta a suli kezdést, hogy ismét találkozhasson az itteni barátnőivel. Normó annyira nem volt elragadtatva, de Ő úgy általában nem szeret iskolába járni, tök mindegy, hogy hol van Fehérváron vagy Norvégiában.
