Jesszusom, de régen írtam már a blogomba. Pedig annyi minden történt az elmúlt majdnem 2 hónapban. Őszi szünetben felrepültünk északra és megnéztük Lofotent. Mintha egy teljesen másik országba csöppentünk volna. Hatalmas hegyek, gyönyörű homokos tengerpartok. Az egyetlen ami Norvégiára emlékeztet az az esős idő volt. De ennek ellenére imádtuk minden percét, és tuti, hogy még vissza fogunk jönni erre a helyre.
Közben úgy tűnt, hogy lassan kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba. Hetente egyszer-kétszer bejártunk a munkahelyünkre. Kollégákkal bementem Oslóba vacsorázni, plusz volt egy 2 napos workshopunk, ahol az egész csapatnak (kb 50 ember) szerveztek egy karácsonyi vacsorát. Ez még novemberben volt, és a főnökök meg is mondták, hogy inkább most korán tartják meg a karácsonyi vacsorát, mert ki tudja mi lesz itt még decemberben.
Akkor már azért szépen lehetett látni, hogy a számok lassan emelkednek. Először napi 1400, aztán ugrottunk napi 2500-re és most olyan napi 4300-nál tartunk. A legtöbb fertőzött a gyerekek között van, meg most már a karácsonyozó-bulizó felnőttek is felzárkóztak hozzájuk. Kórházban idáig főként az idősek és az oltatlanok kerültek.
Panka és Normó most már szinte minden héten hoz haza egy-egy tesztet, mert valaki a suliban a közvetlen környezetünkbe koronás lett. Ilyenkor a suliban kiosztanak a gyerekeknek gyorstesztet, és mindenkinek otthon le kell magát tesztelnie. Visszajött a maszk viselése is. Legalább is boltokban, tömegközlekedésen és taxiban erősen ajánlott hordani.
Közben megjött Omikron és a norvégok megjelentek a világsajtóban, miután egy dél-afrikai érdekeltségű cég karácsonyi partiján egy csomóan megfertőződtek, igaz közülük senki nem került kórházba. De miután megijedtek az új variánstól a norvégok is szigorítottak a karantén szabályain. Ez azt jelenti, hogy ha közvetlen kapcsolatban voltál omikronos koronással, akkor oltástól függetlenül neked is karanténban kell lenned legalább egy hétig. Szóval azóta befeszültem, egy kicsit, mert ugye jönnénk haza, és nagyon nem mindegy, hogy beszívjuk-e egy kis karanténnal vagy betegséggel. Mindenesetre most már itt csapkod körülöttünk. Janával mi ismét full home office-ban vagyunk itthon. Nálunk a cégnél ha nagyon szeretném, akkor bemehetnék az irodába, mert a csapat 50%-a bent lehet.
Nem tartott sokáig ez az örömködés, és újranyitás. De legalább volt egy pár hónapunk, ami egy kicsit emlékeztettet minket a járvány előtti életünkre. Most pedig szurkoljunk, hogy két hét múlva az legyen a legnagyobb gondom, hogy mit kell pakolni a bőröndbe.
