Vasárnap délután van, ülök a kanapén a nagyszobában és azon gondolkodom, hogy 2 hete még naivan nem gondoltam volna, hogy már túl leszünk ilyenkor az első heti iskolai bezáráson. Érdekesen alakult át az életünk, és próbáltunk egy új fajta rutint bevezetni a mindennapjainkban. Általában 7 és fél 8 között kelünk, és legkésőbb 8-kor már “be is értünk a munkahelyünkre”, ami a mostani esetben az étkezőasztal a nagyszobában. Janával mi még szerencsések vagyunk, mert mind a ketten meg tudjuk oldani, hogy itthonról dolgozzunk. Emellett meg próbáljuk összehangolni, hogy kinek milyen megbeszélése van, mennyire fontos, mennyit kell beszélnie, mert ennek megfelelően olyankor az egyikünk átmegy egy másik szobába, hogy ne zavarja a másikat. Délben mindig együtt ebédel a család, aztán utána mindenki megy vissza a dolgára.

A gyerekek napirendjéről, és azt, hogy hogyan élik meg az itthoni tanulást majd lesz egy külön bejegyzés. 

Délután miután mindenki végzet, megyünk ki a szabadba. Vagy az erdőbe, vagy a tengerpartra vagy csak ki ide környékre.  Futunk, focizunk, kosárlabdázunk vagy csak sétálunk… Mindegy, csak lényeg, hogy levegőn legyünk, és átmozgassuk magunkat. Idáig az időjárás velünk volt, mert az elmúlt egy hétben végig sütött a nap, és 7-10 fok volt. Az utcán vagy a parkokban bicikliző, kocogó, sétáló családokat lehet látni. De szerencsére nincsenek tömegek, gondolom mások is kerülik az embereket, nem csak mi.  A bevásárlást pedig itthonról, online intézzük. Közben figyeljük a híreket, az ittenit és az otthonit is. Itt folyamatosan tájékoztatják a népet, hogy hol, mennyi megbetegedés van. 

Szóval akkor jöjjenek az adatok:

Idáig összesen több, mint 54000 embert teszteltek, és jelenleg 2200 fertőzött van, 173-an vannak kórházban, és sajnos heten elhunytak. Pontosan lehet tudni, hogy melyik régióban, mennyien betegek. Ez a folyamatos informálás ad egy fajta biztonság érzetett. Az idősekre itt is próbálnak vigyázni. Például itt a környéken létrehoztak egy facebook csoportot, ahova be lehet írni, akinek segítségre van szüksége, vagy aki segíteni tud. Az egyik élelmiszerlánc kiírta, hogy minden nap reggel 8 és 9 között a 65 év felettiek, és krónikus beteg vásárolhatnak. Emellett megkérték a lakosságot, hogy most ne menjek a hegyekbe a nyaralójukba, hanem maradjon mindenki a lakhelyén.  Akik nem tesznek ennek eleget, azokat akár 15.000 koronára (400.000 FT-ra) is megbüntethetik.
Néha olyan szürreális ez az egész ahogyan ülünk itthon, és már már azt várjuk, hogy vajon mikor jelentkeznek a betegség tünetei rajtunk. Pláne, amikor kapjuk a hírt, hogy a munkahelyünkön is volt, akin már kimutatták a koronát. 
Így állunk most egy hét után. Rep.jegyek törölve, maradunk itthon Norvégiában, és közben aggódunk az otthoniak miatt, hogy mindenki nagyobb megbetegedés nélkül átvészelje ezt az időszakot. 

Holnap lesz egy hete, hogy írtam ezzel kapcsolatban egy bejegyzést és 6 nap alatt itt nagyot fordult  világ. A 86 betegből lett 705, de gondolom mire páran ezt olvassák már addigra ez a szám még több lesz. A mi környékünkön ebből 54 fertőzött van idáig és Oslóban jelenleg 166. 

Én tegnap óta home office-ból dolgozok, Jana mától maradt itthon és az iskolák holnaptól zárva lesznek legalább 2 hétig. A gyerekek digitális oktatásban fognak részesülni addig is az iPadejükön keresztül. Minden edzőterem, uszoda, kocsma zárva lesz. Ma beugrottam a postára, ami egy élelmiszerbolt sarkában van. Na, most már láttam embereket megrakott bevásárlókocsikkal. Az online élelmiszer rendelés is kapósabb lett, mint úgy általában. Máskor elég volt egy nappal előtte rendelnem, ha szerettem volna árut, de most annyira megnövekedett a forgalom náluk, hogy most 4 napot kell várnom, mire átvehetem a rendelésem. Na, és persze egy csomó áru hiánycikk lett az online boltban, mint a rizs, virsli, betétek… stb. Szerencsére az otthoni felvásárlási pánik engem is megérintett itt Norvégiában és amikor még itt senki nem kezdett el bevásárolni, én már 2 hete neki álltam feltölteni az itthoni készleteket. Szóval, ami most az online boltban már hiánycikk, nálam van itthon azokból a cuccokból a  spájzban… és nem, nem miattam van hiánycikk… 🙂

Tegnap Jana a TV-ben hallotta, hogy itt hogyan is szűrik a potenciális betegeket. Szóval van egy központi szám, amit fel kell hívni, ha nem érzed jól magad, aztán megmondják, hogy kocsival melyik kórházba kell bemenned. Nyilván, ha nagyon rosszul érzed magad, akkor küldik a mentőt. Szóval a kórház parkolójában kell várnod a kocsiban, mire kimegy hozzád egy nővér, leveszi a mintát a szádból, orrodból, aztán mehetsz haza karanténba, majd értesítenek az eredményről. Önkéntesek visznek kaját, ha kell, és leteszik az ajtóban,  illetve akiktől mi is rendeljük az élelmiszert, lerakják a ház elé a rendelt árut, csak rendeléskor szólni kell nekik, hogy beteg vagy.
Így állunk most. Mi még nem pánikolunk. Persze mindenkinek fáj egy kicsit ez a helyzet. Pankának az, hogy elmarad a versenye, Janának és Norbinak az, hogy elmarad az edzése, nekem meg az, hogy Bogival nem tudunk most elutazni. Bár legalább nekem annyi szerencsém volt, hogy az utat el tudjuk halasztani júniusra. 🙂

Most egy kicsit többet lesz együtt a család, aminek én mindig örülök. Kíváncsi vagyok, hogy jövő héten milyen változásról fogok majd beszámolni. 

Gondoltam, írok egy bejegyzést arról, hogy idekint hogyan éljük meg a koronavírus körüli őrületet. Úgy tűnik, hogy a bejelentett számok alapján, egyenlőre Norvégia vezet 86 beteggel Magyarországgal szemben. 2 hete kiküldtek mindenkinek egy mailt, hogy mit csináljon, ha betegnek érzi magát, illetve, hogy mikor legyél otthon karanténban. A boltokat egyenlőre itt senki nem rohanta még meg.  Ebéd közben beszélgettem a kollégáimmal, hogy ők, mit gondolnak erről az egészről és mennyire félnek, de egyenlőre úgy tűnik, elég fegyelmezetten kezelik ezt az egész helyzetet. Azt mondták nem fognak bezárkózni, és, hogy továbbra is normálisan akarják élni az életüket. Szerintük felesleges előre parázni, mert nagy valószínűséggel úgyis el fogjuk kapni a vírust. Bent a munkahelyemen közben felszereltek több kézfertőtlenítőt, és felhívták a figyelmet a rendszeres kézmosás, és a zsebkendő használat fontosságára. Illetve folyamatosan értesítenek minket, hogy hova nem utazhatunk üzleti útra. 

Szóval hoztak egy-két biztonsági intézkedést, de egyenlőre mindenki nyugodt. Remélem áprilisra már valamennyire normalizálódni fog a helyzet, mert azt terveztük, hogy húsvétra haza jövünk. Addig is mindenki továbbra is mosson kezet. Erre vonatkozóan az alábbi táblát tették ki nálunk a cégnél. 

Eltelt egy hónap, és azon kaptam magam, hogy már milyen régóta nem adtunk hírt magunkról. Tavaly még hetente jelentkeztem, de akkor még annyira új volt minden, és sorozatban értek minket az újabbnál újabb élmények. Aztán elértünk oda, hogy most már itt is beállt az életünk egy megszokott menetrendbe. A gyerekek suliba járnak és múltkor azon nevetgéltek, hogy tavaly ilyenkor még milyen “bénán” tudtak norvégul. Most meg már Normó elkezdett a helyi könyvtárba járni, mert hetente elolvas egy könyvet norvégul. Panka pedig most éppen angolul olvass egy könyvet, amiről, majd angol órán fognak beszélgetni. Janával mi továbbra is gyűrjük a norvégot, és egyre többször kezdjük használni is. Még ha alapszinten is, de ez már így is hatalmas fejlődés tavalyhoz képest. A munkánk továbbra is jó, és legkésőbb délután 5-re már mindenki itthon van, bár én általában már 4 előtt haza érek. MIndenkinek megvan a saját kis sportos hobbija. Panka szinkronúszik, Norbi focizik, és a héten kezdte a Parkour-t, Jana kickbox-ra jár, én pedig hetente kétszer futok. Egy szóval megvagyunk, jól vagyunk, Jövő  héten pedig vendégeink lesznek, akikkel még sarkkörön túlra is eljutunk. 

Huh, jó régen nem írtam már, pedig annyiszor eszembe jutott, hogy ezt vagy azt majd mindenképp le fogom írni. Aztán persze ez elmaradt, és közben már én is elfelejtettem mit is akartam. Túl vagyunk egy intenzív karácsonyi két héten.

De jó volt újból otthon lenni, a házunkban lenni, a családdal és a barátokkal találkozni. Őszintén szólva először vegyes érzelmekkel pakoltam a bőröndöket, amikor készülődtünk haza Norvégiába. Aztán rá kellett jönnöm, hogy igazából nem is azzal van bajom, hogy vissza kell jönnünk, hanem ez egyúttal azt is jelenti, hogy vége van a szabinknak, és kezdődnek ismét a hétköznapok. Nem szabad azt összekevernünk, hogy amikor Magyarországra jövünk, akkor épp szabin vagyunk, és a hétköznapok pedig maradnak Norvégiára. Könnyű ilyenkor abba a hibába esni, hogy mindent egy rózsaszín szemüvegen keresztül nézünk, és azt az érzést kelti bennünk, hogy az élet itthon csupa móka és kacagás. Nem szabad elfelejteni azt amikor hazajövünk, hogy a “funpart” ilyenkor mindig Magyarországra esik, és a  “working part” pedig Norvégiára. Miután ezt sikerült magamban rendezni, visszatértünk a megszokott kerékvágásba, körülöttem is minden lenyugodott. Azért nincs okunk panaszra a hétköznapokra sem. A korábbi rohanás, napi stressz valahogy most már kimarad az életünkből. A magánélet és a munkahely ismét kiegyensúlyozott. Marad időm a családra, és magamra is. Ezt most nem szívesen adnám fel. Még akkor sem, ha olykor olykor azért csak megjelenik az a fránya honvágy.

Valamikor tavaly írtam egy bejegyzést a Norbival kapcsolatban, amit úgy kezdtem, hogy Norbi nem biztos, hogy örülni fog ennek a bejegyzésnek (igazából, csak annyit írtam róla, hogy milyen cuki volt). Most ugyanebben a helyzetben vagyok, csak most a Pankával kapcsolatban (és nagyon remélem, hogy nem akarja töröltetni velem ezt az írást.)
Szóval arról van szó, hogy eszméletlen büszkék vagyunk rá. Idén elkezdte az alsó középiskolát, ahol egyrészt már osztályozzák őket (ez nekünk nem volt új), másrészt új tantárgyak jelentek meg, mint a kémia, társadalomtudomány, nynorsk (igen, amúgy itt van egy másik norvég nyelv is). Emellett fel kellett vennie angolból a ritmust, olyan gyerekekkel, akik már első óta tanulják a nyelvet, és igazából Ő csak tavaly óta foglalkozik vele komolyabban.
Mi pedig Janával csak kapkodjuk a fejünket, mert folyamatosan hozza haza a jobbnál jobb jegyeket, miközben hetente négyszer jár edzésre is. Mindezek mellett meg utálja, amikor a nagyszülőknek dicsekszek vele, mert szerinte ez a természetes, és ez a dolga. Pont ezért nem is akarta, hogy írjak a tanulmányairól egy külön bejegyzést. De én már csak ilyen vagyok (bocsi Panka ez van, ezt dobta a gép :-)) , jó érzés megosztani másokkal, hogy milyen ügyes.  
Múltkor hazahozta az 5-ös kémia! dolgozatát, és kérdezte, hogy meg akarom-e nézni. Mondom, persze, de úgysem fogom érteni. Erre visszakérdezett, hogy mit a norvégot vagy a kémiát. 🙂 Hahahaha! Nagyon vicces! 🙂  

Ui. Ha valakinek hiányérzete támadna, hogy a Normó iskolai tanulmányairól nem írtam, akkor csak annyit, hogy Ő is a jó tanulók között van, és könnyen veszi az akadályokat. Karácsonykor majd szerepelni fog az iskolai ünnepségen is, amit angolul adnak elő, és igen rá is rettentő büszkék vagyunk. 

A lenti kép egy lesifotó, ahogy épp a konyhában tanult miközben főztem. 🙂

Panka múltkor javasolta, hogy írjak már egy külön blogbejegyzést arról, hogy mi a különbség az otthoni és az itteni iskola között, mert külön bejegyzésekben itt-ott már tettem említést róla, na de most megpróbálom pontokba szedni:

1. A tanítás itt később kezdődik 8.30-kor, és a Panka korosztályának pedig 8.50-kor.
2. Általános iskolában 1-7-ig osztályig nem kapnak sem osztályzatot, sem bizonyítványt. Ha valakinek gondja van a tanulással, akkor majd külön tanár foglalkozik vele.
3. Nem tudják egymásról a diákok, hogy ki milyen tanuló, és később is, amikor már kapnak jegyet, nagyon diszkréten kezelik. Ezt mondjuk otthon is átvehetnék, hogy legalább az évvégi bizonyítvány osztáskor ne legyenek plusz megjegyzések, hogy kinek, hogy sikerült az adott év. 
4. A fogadóórán nem csak a szülő és a tanár van bent, hanem részt vesz a gyerek is. Elsősorban tőle szeretnék tudni, hogy hogyan érzi magát az iskolában, hol látja a nehézségeit, miben kell fejlődnie. Közösen meghatároznak célokat a következő fogadóóráig. Illetve a tanár is elmondja, és megbeszéli a szülőkkel, hogy Ő, hogy látja a diákot. Ezt nagyon jónak tartom, hogy a gyerek is ott van az ilyen megbeszéléseken, és abszolút egyenrangú partnerként van kezelve.
5. Az év elején tolltartón, táskán és uzsonnás dobozon kívül max könyvkötőt kellett venni, az összes többi cuccot (füzetet, könyveket az előző évfolyamtól) megkapják a suliban.
6. A házi feladatot a hét elején megkapják, és kb 4 napjuk van arra, hogy megcsinálják. Magyarul maguknak osztják be az időt rá. (persze mi szülők figyelünk arra, hogy elkészüljön)
7. Kapnak iPadet az iskolai tanévre. Ha papíron kell elkészíteni a házi feladatot, akkor le kell fényképezni az iPaddel, és a Showbie nevü alkalmazásba be kell küldeni. Ezen az alkalmazáson keresztül a  tanár is szokott üzenni a diáknak (pl. a köv. alkalommal ne hagyd otthon a tornazsákod – amit persze anya reggel kikészített khm.) Ezeket az üzeneteket a szülő is rögtön láthatja a telefonján, és bizonyos esetekben emiatt napközben a munkahelyén felmegy a vérnyomása.
8. Minden héten, legkésőbb vasárnap a tanár beküldi a Showbie alkalmazásba, a következő heti tantervet,illetve a házi feladatot, tantárgyakra lebontva. Így mindig tudjuk, hogy pontosan mit fognak tanulni.
9. Apropó tantárgy: Általánosban a főtantárgyak: matek, norvég és angol. Van valami természetismeret órájuk is, de igazából ezt a 3 fő tárgyat tanulják. A többit (társadalom tudomány, kémia stb.) majd az alsó középiskolában fogják tanulni, ahol már jegyet is kapnak.  
10. Nem kapnak meleg ételt a suliban. Azt eszik, amit otthonról hoztak. Mondjuk ennek a norvég szülők sem örülnek neki annyira, illetve itt nagyon sokan napközben a munkahelyükön is hideget esznek, mert náluk este a vacsora a főétkezés.
11. Több napos kirándulásra az osztálynak meg kell keresnie rá a pénzt. Pl. sütiket árulnak vagy ilyesmi. 
12. A szülők csoportokra vannak osztva, és az adott tanévben a szülői munkaközösségis (akit évente mindig más és más, hogy ne csak 2 szülő szívjon egész végig) meghatározza, hogy melyik csoportnak melyik ünnepet kell megszerveznie a gyerekek számára. Nekünk idén a Halloween jutott, tavaly az évzárós buli csoportba kerültünk. De vannak akiknek az osztály karácsonyt vagy a húsvétot kell szerveznie. A tanárnak ilyenkor nincs is nagyon dolga. Gondolom ez otthon is könnyebbség lenne.
13. Amit a gyerekeimen látok, hogy itt nem stresszelnek igazából a suli miatt, és a gyakori hasfájások is eltűntek.

• Panka kiegészítése bejegyzésemhez (“mert anya főleg Norbi sulijáról írt”)

3.  A tanárok tényleg diszkréten kezelik a jegyeket, de a diákok azért elmondják egymás között, hogy nekik, hogy sikerült. De ebből még nem vonják le azt a következtetést, hogy ki milyen tanuló.

7. Ez a pont nálam nem igaz. Nálunk a füzetbe kell megcsinálni a házit és azt le kell adni a tanárnak. De itt is van rá több napunk, hogy elkészítsük.

8.Mi már nem használjuk annyira a Showbie-t, és anyáéknak már nincs is hozzáférése az én oldalamhoz. Nálunk az itslearning alkalmazás van. Oda küldi be a tanár a házi feladatot, és ott lehet látni, a jegyeimet, illetve a tanár hozzászólásait a dolgozataimról.

és, ha már lassan itt van a tél, kezdődik ismét, hogy kevesebb a nappali fény. A múlt heti óraátállítás jól jött, mert reggelente 8 óra előtt még korom sötét volt. Szerencsére ezt most az őszi időszámítás megoldotta pár hétig, aztán majd valamikor november vége felé sötétben fogunk járni dolgozni és a gyerekek iskolába. Megígértem nekik, hogy majd kapnak fejlámpát, mert itt ez úgyis egy megszokott dolog, hogy vannak, akik így közlekednek, vagy sportolnak délután, sötétedés után. 
Elvileg vasárnaptól pedig már havazást jósolnak. Az utakon már lehet látni egy csomó norvégot sírollerezni, ami a sífutás havon nélküli változata. Kérdeztem az egyik kollégámat, hogy szerinte milyen lesz az idei tél, mit hallott esetleg. A válasz nem lesz annyira hideg, de nagyon sok hó lesz. Még nem döntöttem el, hogy örüljek-e neki, bár a havat még mindig jobban szeretjük, mint az esőt.

Hogyan változott meg az életed mióta itt kint élsz Norvégiában?
Norbi: Például norvégul kell beszélnem. Focizni járok karate helyett.

Panka: Szerintem megváltozott a személyiségem, mert már nem bízom vakon az emberekben. A távolság megmutatta, hogy kik a barátaim.

Mitől féltél mielőtt kiköltöztél?
Norbi: Hogy nem lelek barátokra. 

Panka: Hogy nem lesznek barátaim és, hogy nem fogok megtanulni norvégul.

Bejött a félelmed?
Norbi: Nem, mert lettek barátaim, akik a közelünkben laknak, és délután a suli után át szoktunk menni egymáshoz.

Panka: Nem, mivel megtanultam norvégul, és barátaim is lettek, de az igaz barátsághoz idő kell.

Miben különbözik az itteni iskolád az otthonitól?
Norbi: Kaptunk iPadet a suliban. Kevesebb házink van. A suliban nem 45 perces az óra, hanem 1 órás.

Panka: Szerintem különbözik a tanárok hozzáállása a gyerekekhez. Több tiszteletet mutatnak a gyerekek iránt, egyenrangúként kezelik őket. Nincs annyira sok házi feladat, mint Mo-n. Pont annyi, mint amennyi belefér az időmbe. De szerintem ezekről a különbségekről, majd írhatnál egy külön blogbejegyzést.

Benned milyen érzések kavarogtak az ittlétünk 1 éves évfordulóján?
Panka: Én újraéltem az összes pillanatot, amikor megjöttünk, amikor lepakoltunk, amikor kinéztem az ablakon, és az egész táj olyan idegen volt. Jó érzés volt kinézni, hogy már nem idegen.

Norbi: Nem nagyon izgatott, hogy már egy éve itt vagyunk. Azt sem tudom már, hogy mikor jöttünk ki. 🙂

Szokott-e honvágyad lenni?
Norbi: Kicsit.

Panka: Igen szokott lenni, de szerintem ez teljesen normális dolog.

Mit vagy kit hiányolsz a legjobban?
Norbi: A családomat,  barátaimat és Iluskát.

Panka: Nekem hiányzik a család, az Iluska, és pár barátnőm. A barátnőim tudják, hogy kire gondolok.

Ha valaki az ismerőseid közül külföldre szeretne költözni, mit tanácsolnál neki? Miért ezt tanácsolod? 
Norbi: Azt, hogy menjen Norvégiába. Azért tanácsolnám ezt, mert én is itt vagyok.

Panka: Azt, hogy mindenképp hozza ki a házi állatát, mert hiányzik Iluska, és járjon olyan iskolába először, ahol a nyelvet tanítják meg neki, mert az nekem is sokat segített. 

Mit üzentek az otthoniaknak, akik olvasssák a blogomat?
Norbi: gyertek ki Norvégiába.

Panka: majd egyszer látogassatok meg, és Magyarországon nincs is hideg. 🙂

Köszönöm, hogy válaszoltatok a kérdéseimre!
Panka és Norbi: Szívesen!

Most, hogy egy éve már itt vagyunk elég sok olyan dolgot tapasztaltunk, amik nekünk elsőre szokatlanok voltak, és van amit a mai napig nem tudtam megszokni. Na, de akkor jöjjön a felsorolás.

1. Reggelente hátizsákkal a hátukon munkába bicikliző illetve futó! emberek látványa. (Amúgy is itt nagyon sokat sportolnak az emberek.) A biciklisek táborát persze Jana is erősíti. Hóban, esőben, szélben, napsütésben, mindig bicóval jár dolgozni.
2. Körforgalmak és alagutak sokasága, illetve körforgalom az alagúton belül.
3. Nem fújnak orrot, vagy lehet, hogy szoktak, csak én ilyet még soha nem láttam. Helyette szipognak, és ez kortól és nemtől függetlenül. Sokszor, amikor ülök a buszon kedvem lenne zsebkendőt osztogatni… de helyette felteszem a fülhallgatót és inkább zenét hallgatok, hogy ne halljam. (Na, a szipogást nem tudtam megszokni.)
4. Szakadó eső vagy télen hó, legalább két napon keresztül, éjjel-nappal egyfolytában.
5. Főleg péntekenként délután kettőtől a haza siető emberek látványa. Mondjuk a többi napokon is délután 5-kor már nem igazán lehet találkozni emberekkel az irodában. (ezt hamar meg lehetett szokni).
6. Kecsketejből készült barna sajt, norvégul brunost, amit a gofrira (waffel) vagy zsemlébe tesznek és úgy eszik. A sajtnak édeskés íze van, amit állítólag meg lehet szokni. 
7. Nyugodt, udvarias közlekedés. Szerencsére ez a stílus itt engem is megfogott, és itt teljesen más stílusban vezetek, mint otthon.
8. Udvarias, kedves, nyugodt kiszolgálók a boltban, még zárás előtt 5 perccel is.
9. Alkoholos sört a boltban max este 8-ig, szombaton délután 6-ig lehet venni, utána azokat a polcokat letakarják, ahol a sörök vannak. Ha esetleg mégsem takarták le, és eljutsz a sörrel a pénztárig, akkor a kasszás néni mosolyogva elveszi tőled, és közli, hogy már elmúlt este 8 óra. Amikor először szembesültünk ezzel a törvénnyel Jana arcáról lefagyott a mosoly. Máskor meg volt, hogy sürgetett a boltban egy szombati napon, hogy mindjárt 18 óra, és akkor már nem tudja megvenni a sört. Egyéb szeszes italokat amúgy a csak erre szakosodott boltban (vinmonopolet) lehet venni.
10. Mindenki jól beszél angolul. De tényleg mindenki beszél angolul, ezért nem egyszerű nekünk a Janával elsajátítani a nyelvet, mert kedvesek és udvariasak, és még egymás között is angolul beszélnek, ha látják, hogy van köztük valaki aki nem beszéli a norvégot. Normó még csak ötödikes, de a tanár megkérte a szülőket, hogy amikor csak tehetik beszéljenek angolul a gyerekeikhez, hogy minél jobban elsajátítsák a nyelvet. Mindezek mellett viszont nagyon értékelik, ha valaki elsajátítja az anyanyelvüket. 

+1 Nagyon sok elektromos autó van, és vannak munkahelyek, ahol ingyen lehet tölteni a kocsit. És ha már elektromos autó, akkor igen egy idő után már fel sem tűnik, hogy mennyi Tesla gurul az utakon.