A hónap végén már 4 éve lesz, hogy kiköltöztünk. Minden évben, amikor közeledik ez az időpont végig gondolom az elmúlt évet, mi az amit sikerült ismét elérnünk, mik az új céljaink a következő évre. Kívülről lehet úgy néz ki, hogy minden olyan könnyen ment. Jött ez a lehetőség Janának, segített egy itteni cég a hivatalos dolgok intézésében, 2 hónap után megpályáztam itt kint én is egy állást, amit megkaptam. Igen, kívülről pont olyanok vagyunk, mint akikre azt szoktak mondani, hogy “ezeknek minden összejön”. De ha benne vagy ebben az egészben, akkor tudod, hogy ez mind kőkemény munka, és nagyon sok kompromisszum. 

Mikor az otthon felépített életed, újra elkezded felépíteni egy idegen országban. Közben rögtön az elején megtörténik az a tragédia, amitől mindig is rettegtél, és még gyászolni sincs igazából időd, mert próbálod minden erőddel a gyerekeket távol tartani a fájdalmadtól, és az aggódástól, hogy mi lesz most Anyuval. Elég volt nekik, hogy egy idegen országba költöztünk, ahol minél hamarabb meg kellett tanulniuk az idegen nyelvet, mellette próbáltak új barátokat szerezni. Annyira büszke vagyok rájuk, olyan ügyesen vettek idáig minden akadályt. Az első hónapok a beilleszkedésről, és a spórolásról szóltak. Amíg én a magyaroknak dolgoztam, minden kiadást pontosan meg kellett gondolni. Aztán 5 hónap után sikerült elkezdeni dolgozni az otthoni munkahelyem anyavállalatánál. Nemcsak anyagilag, de emberileg is egy megváltás volt új helyen kezdeni. Jana is közben új munkakörbe került, de maradt ugyanannál a cégnél. Úgy tűnik, hogy Ő is a helyén van.  Igen, szerintem idekint jól vagyunk. Az egyetlen ami hiányzik azok a család, és a barátok. De minden egyes alkalommal, amikor hazamegyünk, olyan jó érzés, hogy várnak minket, találkozni akarnak velünk.  Annak ellenére, hogy kiköltöztünk megmaradtak a régi barátságok. 

Mikor visszajövünk nyáron Norvégiába,  a gyerekeknek örülnek az itteni barátai, és nekünk meg örülnek a főnökeink, meg persze pár kollégánk akikkel jobban jóba vagyunk. 🙂 Hehehe… De ez az ára annak, hogy kint élünk, jól vagyunk, gyönyörű helyekre járunk, és mivel tudjuk csak magunkra számíthatunk baromira összetartunk. A következő egy évre is van célunk. Most, hogy talán a covid miatt nem lesznek több lezárások, próbáljuk a szociális életünket felpörgetni, és még többet norvégul kommunikálni. 

Az első egyik legfontosabb események a gyerekek ballagása volt. Panka idén befejezte az alsó középiskolát kitűnő eredménnyel, Normó pedig az általános iskolát. Ez azt jelenti, hogy idén mind a két gyerek iskolát vált. Normó megy a Bekkestua skole-ba, ahova a Panka korábban járt. Itt ismét fog jegyeket kapni. Gondolom már elszokott tőle, mert az általános iskola éveinek a felét Magyarországon járta, de a másik felét már itt Norvégiában. Mindenesetre most már nem csak 4 perces séta lesz a suli, hanem 10-15 perces, ha gyalog megy. Mivel az alsó középiskolába több helyről érkeznek a gyerekek, így összekeverik őket. Normó végül egy ált. isk-i osztálytársával került egy osztályba, de szerencsére még ismert egy pár gyereket a kosár edzésekről.

Panka esetében nyáron tudtuk meg, hogy felvették abba felső középiskolába, ahova pályázott. Itt már számítanak a jegyek, és rangsorolni kell, hogy melyik iskolákat választja. A suli busszal kb 20 percre van, és ez is 3 éves. Ez azt jelenti, hogy itt 19 évesen érettségiznek a gyerekek. 

MIndkét gyereknél az utolsó napot egy közös szülői-tanári-diák vacsorával zártuk, amit a szülőknek kellett megszervezni, és mindenkinek megvolt, hogy mi a feladata, milyen ételt kell készíteni. Jól sikerült mindkét vacsora, mi meg Janával gyakorolhattuk végre a norvég nyelvtudásunkat.

Mire vége lett az iskolának megérkeztek Anikóék is hozzánk, ezzel elkezdődött a mi két hetes szabadságunk is. Az első hétben Lackáékkal voltunk, amiből pár napot itt voltak nálunk, de a többi napon felrepültünk együtt északra sarkkörön túlra Lofoten szigetre. A szállás tökéletes volt, és sikerült megmászni két hegyet, ahonnan gyönyörű látvány fogadott minket a szigetekre. Nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon gyorsan eltelt az az egy hét, amíg itt voltak. 

Alig, hogy hazamentek, mi elugrottunk egy pár napra nyaralni Szardíniára, de csak egy pár nap fért bele, mert július 1-én volt a Harry Styles koncert, amire Panka már 2 évet várt. Egy élmény volt az a koncert, és még attól sem fáradtam el, hogy már délután fél 4 óta ott voltuk az Arénnál, és vártuk, hogy 6-kor beengedjenek minket. Imádtuk minden percét. Éjfélre értünk haza, és másnap reggel 5-kor keltünk, mert indultunk haza Magyarországra. 

6 hétig voltunk otthon, és közben sikerült teljesen meggyógyulnom az arcüreggyulladásból. Te erről majd egy másik posztban írok. 

Azta most látom, hogy utoljára márciusban írtam a blogomban. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem történt velünk semmi, hanem a tavasz annyira gyorsan elrepült, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy ismét pakolom a bőröndöket, mert jövünk haza, Fehérvárra a nyárra.

Lehet most kicsit hosszú lesz ez a bejegyzés, de próbálom időrendben összeszedni a főbb eseményeket, ami történt velünk az elmúlt időszakban.

Április-Húsvét:

Végre húsvétkor meglátogattak minket a tesómék Anyuval. 4 napot voltak nálunk és próbáltunk a környéken minél több helyre eljutni. Szerencsére az időjárás is velünk volt. Végig gyönyörű napos időnk volt, amíg Anyuék itt voltak Norvégiában. Hihetetlen volt nekem, hogy végre ők is kijutottak hozzánk. Már nagyon régóta szerettem volna megmutatni, hogy milyen szép helyen élünk. Ez most végre sikerült. 

Május: 

Lassan reméltük, hogy végre ismét visszajön az a jó idő, ami utoljára akkor volt, amikor Anyuék voltak nálunk. Ennek reményében az egyik hétvégére lefoglaltunk egy Hydro-s nyaralót. Évente fizetni kell egy tagsági díjat, ami igazán nem sok, és cserébe egy teljes házat tudunk lefoglalni Norvégia különböző pontjain, ahol vagy jókat lehet kirándulni, vagy közel van egy sípályához. Az újabb építésű házakhoz szauna is tartozik. Most nem ilyenbe mentünk, de ez is nagyon szép, és otthonos volt, kilátással a tengerre. Az idő szerencsére nekünk kedvezett, így homokos tengerparton napozhattunk egy kicsit. 

Aztán a május 17-i ünnepség után nálam beindult az őrület, és egyik konferenciáról a másikra utaztam. Először Bergenben kezdtem, aminek a szervezésében én is részt vettem. Onnan haza érve másnap repültem Lisszabonba. Igaz oda elég lett volna vasárnap este megérkezni, de ha már ott lehetek, akkor lássak is valamit a városból, így már szombaton elrepültem, és próbáltam minél több látványosságot megnézni.Az biztos, hogy ide még el fogom hozni a családot. Utánavaló héten pedig Oslóban volt egy egynapos konferencia, ahol végre megismerhettem a német sales kollégákat, akikkel együtt dolgozok.

Jó volt ez a pörgés, imádtam minden percét. Sajnos azért nyom nélkül nem múlt el, mert pár nappal az utolsó konferencia után belázasodtam. Pont egy nappal azelőtt, amikor mentünk volna ismét egy Hydro-s nyaralóba. De úgy voltam vele, hogy végül is teljesen mindegy, hogy otthon vagy a hytte-ben fekszek, majd max nem megyek a többiekkel hegyet mászni. Ez így is lett, miután a covid tesztem negatív lett és egyre gyanúsabb volt, hogy ez valami arcüreggyulladás lesz elutaztunk ismét, hogy felfedezzünk egy újabb szép környéket. A norvég orvosi ellátás “szépségeiről” és a kálváriámról, hogy mennyi ideig tartott mire végre megkaptam a megfelelő antibiotikumot, majd írok egy külön posztot. 

Szóval május végét írunk, és már csak két hét volt hét volt hátra, hogy a gyerekeknek befejeződjön az iskola, és jöjjenek Anikóék hozzánk látogatóba.

A júniusi hónapunkról is külön bejegyzést fogok írni, mert annyi minden történt velünk, és annyi élményben volt részünk. 

Igen tudom, mindjárt itt a tavasz. Pont most láttam a hírekben, hogy otthon 20 fokot mondanak a jövő hétre. Na, mi még ettől messze vagyunk itt. Egyenlőre már annak örülök, hogy a hó nagy része már teljesen elolvadt, és végre a 10 fokos melegben (hahahaha) kiülhettem az erkélyre és élveztem a napsütést. 

De ne szaladjunk most ennyire előre. Utoljára ott tartom, hogy a családon végigrobogott a Covid, és közben már alig vártuk, hogy elutazzunk a téli szünetben.

Aznap támadták meg az oroszok Ukrajnát, amikor indultunk Lillehammerbe és ez az esemény rányomta a bélyegét a hangulatunkra. Persze nem panaszkodom, mert ismét nagyon szép helyen voltunk. Kipróbáltuk a kutyaszánozást, voltunk síelni, kirándultunk a környéken. Mivel Lillehammer csak 2 órányi autózásra van, ide még biztosan vissza fogunk jönni egy-egy hétvégére síelni.

Aztán haza jöttünk, és figyeltük a norvég és a magyar híreket az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. Közben küldött az iskola egy beleegyező nyilatkozatot, hogy ha bármi történne, és szükséges lenne, akkor adhatnak-e jód tablettát a gyereknek. Nem mondom, hogy nem szorult össze a gyomrom, de tudom, hogy csak mindent elővigyázatosságból tesznek. A gyerekek iskolai mindennapjaiba is bekerült a mostani politikai helyzet. Külön kaptak ezzel kapcsolatban feladatokat a suliban.  Közben Panka mesélte, hogy az iskolájuk fogadni fog ukrán menekült diákokat, mivel miután kibővítették, és felújították a sulit, még bőven van náluk hely. 

Két hét múlva pedig megyünk Oslóba a Magyar Nagykövetségre választani. Kíváncsi vagyok mennyien lesznek.

Több mint két héttel ezelőtt Normó haza hozott a suliból egy új kisbarátot, Omikront. Először még csak sejtettük, hogy ez lehet a neve, aztán illedelmesen bemutatkozott nekünk. Először Norbinak és a fele osztályának, majd nálunk itthon pár nap elteltével a család többi tagjának. Virított a négy pozitív gyorsteszt. Kolléganőm, amikor megtudta, hogy betegek vagyunk rögtön felajánlotta, hogy ha bármit be kell szerezni, vagy ha bármiben tud segíteni szóljak neki. Olyan jól esett. Aztán közben kiderült, hogy őket is meglátogatta omikron, és ők is feküdtek otthon betegen. Főnököm jó fej volt nagyon (mint mindig), hívott majdnem minden nap, és érdeklődött, hogy vagyok. Annak ellenére, hogy a család oltva van, azért nem mondanám azt, hogy ez egy sima nátha volt, de túl vagyunk rajta, meggyógyultunk és ez a lényeg. Két hét után tegnap éreztem először, hogy végre ismét a régi vagyok. Most legalább egy ideig nem kell azon izgulni, hogy bármelyikünk lebetegszik. Nyugodtan készülhetünk a következő utunkra, ami február végén lesz Lillehammerba, és ha már ott vagyunk végre kipróbáljuk a kutyaszánozást is! 🙂

Sikerült! Örömködve öleltem át Janát, amikor hazaértünk norvég otthonunkba. Ez az megcsináltuk, otthon voltunk karácsonykor a családdal, együtt Szilvesztereztünk a barátainkkal!  Juhuuuu! A sok feszültség, és az aggódás ami bennem volt az elmúlt hetekben csak úgy elillant. Pedig most a hazaút, és pláne a visszajövetel, nem kevés szervezést és odafigyelést igényelt. Megvannak a papírok? Regisztráltunk minden iratot a beutazáshoz? 

Kezdjük a haza úttal december 21-én. Reggel 6-kor indult a gépünk, ami az jelentette, hogy éjjel 2.30-kor indultunk ki kocsival a reptérre. Négykor a bőrönd feladásnál, már hatalmas sor várt minket. Na, ott feszültem be először, hogy le ne késsük a gépet. Több mint egy óra sorbanállás után mehettünk végre a géphez. Azért a biztonsági ellenőrzésen a Pankát kikapták, meg a csomagját is, mert elfelejtette kitenni az iPadet. Én persze tűkön ültem, hogy menjünk már a kapuhoz. Aztán átszállás Frankfurtban. Gyerekeknek közben digitális oktatás, amit gyorsan lenyomtak a reptéren. Délután 2-kor végre Bpesten voltunk. Anyu kijött elénk a Déli pu-ra egy gyors ölelésre. Másnaptól pedig már velünk volt egy jó pár napig. 🙂  24-ét együtt töltöttük Anyuval, és Anyósomékkal. Aztán a többi napokon végre találkozhattunk a család többi tagjaival, Andrisékkal és Attiékkal Bécsben.

Olyan hamar szaladtak a napok, hogy egyszer csak már azon kaptam magam, hogy készülünk a szilveszteri bulira. De jó is volt! Aztán vasárnap egy gyors összepakolás, ház kitakarítása, és hétfőn már repültünk is vissza Norvégiába.

Hazaút január 3-án: Frankfurtig minden simán ment. 3,5 óránk volt ismét az átszállásig. Ebédeltünk, aztán egy relax helyen pihentünk lábtartós üléseken. Délután 4-kor kellett volna indulnia a gépnek, lett belőle délután 5 óra. Leszálltunk 18.45-kor, de a repteret végül 20.45-kor tudtuk elhagyni. Csekkolják belépéskor a dokumentumokat, majd mindenki mehet gyorstesztre. Hozzáteszem, nagyon királyul meg van szervezve QR kódokkal, meg  mindennel, de akkor fáradtan nem ezt éreztem, hanem azt, hogy menjünk már haza. 

Persze előtte még ki vakartuk a kocsit a hóból és végül este 11 fele haza is értünk. 

Az otthoni 15 fokos meleg után kellett egy pár nap mire vissza szoktunk a -6-7 fokos, havas időbe. De hát tél van, és végre mehetünk ismét síelni és szánkózni. 

Jesszusom, de régen írtam már a blogomba. Pedig annyi minden történt az elmúlt majdnem 2 hónapban. Őszi szünetben felrepültünk északra és megnéztük Lofotent. Mintha egy teljesen másik országba csöppentünk volna. Hatalmas hegyek, gyönyörű homokos tengerpartok. Az egyetlen ami Norvégiára emlékeztet az az esős idő volt. De ennek ellenére imádtuk minden percét, és tuti, hogy még vissza fogunk jönni erre a helyre.

Közben úgy tűnt, hogy lassan kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba. Hetente egyszer-kétszer bejártunk a munkahelyünkre. Kollégákkal bementem Oslóba vacsorázni, plusz volt egy 2 napos workshopunk, ahol az egész csapatnak (kb 50 ember) szerveztek egy karácsonyi vacsorát. Ez még novemberben volt, és a főnökök meg is mondták, hogy inkább most korán tartják meg a karácsonyi vacsorát, mert ki tudja mi lesz itt még decemberben. 

Akkor már azért szépen lehetett látni, hogy a számok lassan emelkednek. Először napi 1400, aztán ugrottunk napi 2500-re és most olyan napi 4300-nál tartunk. A legtöbb fertőzött a gyerekek között van, meg most már a karácsonyozó-bulizó felnőttek is felzárkóztak hozzájuk. Kórházban idáig főként az idősek és az oltatlanok kerültek. 

Panka és Normó most már szinte minden héten hoz haza egy-egy tesztet, mert valaki a suliban a közvetlen környezetünkbe koronás lett. Ilyenkor a suliban kiosztanak a gyerekeknek gyorstesztet, és mindenkinek otthon le kell magát tesztelnie. Visszajött a maszk viselése is. Legalább is boltokban, tömegközlekedésen és taxiban erősen ajánlott hordani. 

Közben megjött Omikron és a norvégok megjelentek a világsajtóban, miután egy dél-afrikai érdekeltségű cég karácsonyi partiján egy csomóan megfertőződtek, igaz közülük senki nem került kórházba. De miután megijedtek az új variánstól a norvégok is szigorítottak a karantén szabályain. Ez azt jelenti, hogy ha közvetlen kapcsolatban voltál omikronos koronással, akkor oltástól függetlenül neked is karanténban kell lenned legalább egy hétig. Szóval azóta befeszültem, egy kicsit, mert ugye jönnénk haza, és nagyon nem mindegy, hogy beszívjuk-e egy kis karanténnal vagy betegséggel. Mindenesetre most már itt csapkod körülöttünk. Janával mi ismét full home office-ban vagyunk itthon. Nálunk a cégnél ha nagyon szeretném, akkor bemehetnék az irodába, mert a csapat 50%-a bent lehet. 

Nem tartott sokáig ez az örömködés, és újranyitás. De legalább volt egy pár hónapunk, ami egy kicsit emlékeztettet minket a járvány előtti életünkre. Most pedig szurkoljunk, hogy két hét múlva az legyen a legnagyobb gondom, hogy mit kell pakolni a bőröndbe. 

Norvégiában az iskola nem szervez több napos osztálykirándulást, mint otthon Magyarországon. Legalábbis az általános és az alsó középiskolában csak egy napos kirándulásokra mennek. Normóéknál, a szokásos évi kenutúrát is a szülők szokták szervezni a gyerekeknek. Idén Panka és Normó is utolsó éves a sulijában. Ilyenkor az a szokás, hogy a gyerekek több napos kirándulásra mennek. Az iskola semmit nem szervez, és nem is segít be a szervezésbe. Pankáék eredetileg Berlinbe mentek volna, de a Covid miatt változott a terv, és végül egy 3 napos hajó túrán vettek részt, egy 1937-ben épített vitorlás hajóval.

Abban 3 napban a gyerekek csoportokra lettek osztva, és minden csoport külön műszakban dolgozott a hajón. Pankáék este 8-tól éjfélig “dolgoztak”, de volt aki éjszakára volt beosztva. A kisebb feladatok mellett, 3 fő feladatot kellett ellátniuk:

• biztonsági ellenőrző körút a hajóban
• kormányozni és irányban tartani a hajót
• a hajó orrában őrt kellett állni és figyelni kellett a vizet, hogy nincs-e előttük kisebb hajó vagy csónak, amit a radar nem láthat

Emellett segíteni kellett felhúzni a vitorlát, és felmászhattak az alsó árbochoz a köteleken.

Első nap a hajó lehorgonyzott a tengeren, és csónakkal mentek ki egy közeli szigetre. Aludni két nagy közös helyiségben aludtak, a többségük függőágyakban. Panka is abban aludt és azt mondta, hogy nagyon izgi volt. Napközben amúgy ebben a két  helyiségben voltak, itt is ettek, és ilyenkor a függőágyakat levették.

Panka tele élménnyel jött haza, mi meg örültünk neki, hogy ilyen különleges kirándulásban volt része. Imádta, amikor a hajóról látták a naplementét, nézték a csillagokat, meg amikor a köteleken másztak fel az árbochoz.

Hihetetlen de eljutottunk oda, hogy a norvég egészségügyi miniszter arra kérte a megyéket, hogy kezdjék meg a felkészülést az újra nyitásra. Amilyen meredeken emelkedett a megbetegedések száma augusztusban (főleg a 10-19 éves korosztályban), olyan szépen kezdett el csökkeni 1-2 hete. Országos szintű intézkedéseket nem hoztak. Lokálisan voltak szigorítások. A 18 év felettiek  90%-a be van oltva, és az elmúlt két hétben oltották a 12-15 éves korosztály is. Igaz ők csak egy oltást fognak kapnak. Valószínüleg ennek a nagy átoltottságnak köszönhetjük, hogy a számok elkezdtek csökkeni. Továbbá most már elsősorban az lesz a mérvadó, hogy mennyien kerülnek kórházba, és vannak-e köztük oltottak.

Így állunk most. Egy kicsit kezdünk visszatérni a korábbi normális életbe. Másfél után volt rendes szülői értekezlet, részt vettünk Normó kosárlabda meccsén, voltunk az itteni Vidám Parkban Telenor családi napon, kollégákkal elmentünk étterembe, elkezdtünk bejárni a munkahelyünkre. Az első héten bent a cégnél virágot, meg smoothie-t osztogattak, illetve élő jazz zene szólt ebéd közben. Egyenlőre hetente egyszer-kétszer járok be, de nem minden héten. Jó ez a hibrid megoldás. Szeretek itthon lenni, de azért jó a kollégákkal is találkozni, és együtt ebédelni.

Ha minden jól megy, akkor pedig 2 hét múlva az őszi szünetben repülünk fel északra, és megnézzük Lofotent. Már nagyon várjuk!

Két hete elkezdődött az iskola, és ezzel együtt megindult szépen lassan az őrület. Napról napra emelkedik a megbetegedések száma. Most napi 1500-nál járunk, és legnagyobb számban az iskolások és az egyetemisták körében terjed a vírus. Panka is itthon van, mert beteg, és el kellett vinnem letesztelni, függetlenül attól, hogy be van oltva. Valószínüleg az ő korosztályában egyedül csak Ő van beoltva az iskolában. (Ez vonatkozik Normóra is). Itt most kezdik majd el oltani a 16-17 éveseket, de amúgy már most látszik, hogy a felnőttek körében, több mint 90%-os lesz az átoltottság. 

Szóval ott tartottam, hogy elvittem Pankát a drive-in tesztelő központba, és ledöbbentem, mert legalább háromszor annyi autó volt a placcon, mint tavaly. Már eleve be sem tudtunk hajtani rögtön, mert kint állt a sor, aztán utána csak azt láttuk, hogy szinte csak középiskolás korú gyerekeket hoztak tesztelésre. Azt mondták, hogy legalább 3 nap mire meglesz az eredmény, de már 1 nap után küldték, hogy nem koronás. Közben kapjuk a híreket a suliból, hogy 2 osztályt bevágtak karanténba, mert koronás volt valamelyik diák. Egyenlőre nem zárnak, és elvileg országos intézkedések sem lesznek, csak lokálisak. 

Közben folytatódik a mókánk az optikussal. Úgy tűnik, hogy az első helyen, ahol Pankának vizsgálták a szemét rosszul írták rá a papírral, hogy plusszos, mert nagyon úgy tűnik, hogy mínuszos a szeme. Ez azután derült ki miután kész lett a szemüvege a másik helyen. Szerencsére a lencséért nem fizettünk, csak a keretért, de itt most újból megvizsgálják a szemét, csak most kap pupilla tágított is, amit az előző helyen nem adtak neki, és a szeme korrigálhat még. Jana fogja majd elvinni, mert nekem céges vacsorám lesz a kollégáimmal. Panka már izgul előre, hogy Jana mennyire fog megint kiakadni, ha kiderülnek megint a rejtett költségek. 🙂