Na, ezen is túl vagyunk. Találkoztunk Panka osztályfőnökével, és részt vettünk az első norvég szülői értekezleten mind a két gyereknél.

Kezdjük a fogadó órával:

Mivel Panka szeptemberben váltani fog sulit,kérdeztük Janával Panka osztályfőnökét, hogy van-e valami különbség az iskolák között, ami miatt érdemesebb lenne (mint otthon Mo-n) másik iskolába íratni és nem a körzet középiskolába. Mondta, hogy itt nincsenek igazából különbségek az iskolák között. Mindegyik jó. Max, annyi a különbség, hogy itt a társaság sokkal homogénabb, mint más iskolákban. mivel nem erre felé lakik a legtöbb külföldi. Szóval a suli jó, és szeptemberben plusz egy nyelvet kell tanulnia az angol mellett, ami most neki a német lesz, mert legalább azzal nem kell vesződnie, és jobban tud a norvégra, és az angolra koncentrálni.

Szülői értekezlet:

Mind a két gyereknél úgy kezdődött, hogy először az adott évfolyamnak volt egy közös, kb egy órás tájékoztató a tornateremben, aztán bementünk az osztályba. Pankáéknál és a Normóéknál külön bemutattak minket a szülőnek. (Szuper volt, amikor mindenki téged figyel, te pedig próbálsz szimpatikus arcot vágni 🙂 ). Pankánál a szülői munkaközösségis anyuka azt javasolta, hogy akkor angolul folytassák a megbeszélést, hogy mi is értsük. Olyan figyelmesek sokszor. Normónál inkább norvégul dumáltak, de egy anyuka vállalta, hogy fordítja angolra a fontosabb dolgokat. Végül aztán a Normó osztályában levő SZMK-s anyuka rámírt a munkahelyemen (ja, igen kiderült egy helyen dolgozunk), hogy fussunk össze egy kávéra, és majd elmond nekem minden fontos infót. Annyira jó fej volt! 🙂
Amúgy, ami mindkét gyereknél az volt a  jellemző a szülői értekezleten, hogy délután 6-kor kezdődött (hogy mindenki munka után oda tudjon érni), és mivel 2 órásra volt meghirdetve, pontban 8-kor be is fejezték. 🙂

Egyik nap, amikor jöttem haza a munkából, ez a papír fogadott a ház bejárati ajtaján.

Hmmm, mi lehet ez? Talán le kéne fordítani, mert gondolom nem ugyanarra gondolnak, amit egy magyar olvas ki ezekből a betűkből.

Szóval a Dugnad:

• régi norvég hagyomány
• általában egy évben kétszer csinálják
• minél többen vagyunk, annál jobb

Na, ki találtátok? Igen, az önkénteskedésről van szó. Ilyenkor összejönnek a környékbeli lakók, és rendbe teszik a lakhelyüknél lévő területet. Bokrokat metszenek, gazolnak, söpörnek, és közben dumálgatnak. Az egésznek május 17-re készen kell lennie, mert akkor van a Nemzeti Ünnepük, és akkor itt nagy banzáj lesz.

Na, akkor remélem most már mindenki tudja, hogy mi a dügnád. 🙂

Panka szülinapi kívánsága az volt, hogy a hétvégén menjünk el megnézni Osloban a Bosszúállókat. Nyugi, aki még nem látta a filmet nem fogok spoilerezni, de a mostani mozis élményünk döbbenet volt nekünk. Már csak azért is, mert már egyszer voltunk itt moziban, de semmi hasonlót nem tapasztaltunk.

Szóval ott tartottam, hogy szombaton bebumliztunk a belvárosba. Itt a mozik nem a plázákban vannak, hanem ahogyan régen otthon is volt, külön épületekben. Ez a mostani mozi még 1938-ban épült, és 700 férőhelyes terme volt. (Anno amikor megnyílt 1200 volt). A mosdóban ennyi emberre 5 wc volt, khm… de nem volt szerencsére tumultus. Négykor kezdődött a film, és ekkor még mindig özönlöttek be az emberek, és lassan meg is telt a terem. Aztán jött az első érdekesség, hogy a reklámok után, mielőtt kezdődött volna film, kiállt egy jegyszedő a színpadra, és bemondta a mikrofonba, hogy ha “valaki zavarni fogja a filmet bekiabálással, azt kiteszik a moziból”. Panka ült döbbenten, hogy dehát ez alap, otthon ezt mindenki tudja. Én sem értettem, hogy ezt miért kell elmondani.

Aztán végre elkezdődött a film, és arra lettem figyelmes, hogy mindenki baromi hangosan eszik, zörög, tököm tudja mit csinál, de nem bírnak nyugiban maradni, és a filmet nézni. Akkor már megfogalmazódott bennem, hogy ezt a másfajta élményt meg fogom írni. Mivel 3 órás volt a film szerencsére közben elfogyott a sok rágcsa, és viszonylag csendben, nyugodtan lehetett nézni a filmet. Majd jött az utolsó fél óra, a katarzis, és…., elkezdtek tapsolni, meg fütyülni… mi meg néztünk, hogy WTF, ez nem színház vagy koncert. Akkor már kínomban röhögtem, hogy ilyen nincs. Biztos az is számított, hogy nagyon sok ember ült egy helyen, de akkor is na… ez meg mi? Mindegy következő alkalommal kisebb moziba fogunk menni, az tuti.

A kép ne tévesszen meg senki. Itt még volt 15 perc film kezdésig.

Nemsokára itt a húsvét, ami nekünk azt is jelenti, hogy a gyerekek most már a hét minden napján a körzeti sulijukba fognak járni. Őszintén szólva féltem egy kicsit ettől a váltástól, attól függetlenül, hogy a gyerekek nem egyik napról a másikra kerültek ismét egy új közösségbe, de azért mégis csak ez egy újabb másik közösség. Azt gondolom, hogy most a Norbinak volt könnyebb ez a változás. Azzal, hogy minden nap délután napköziben volt a norvég suliban, jobban összehaverkodott az osztálytársaival. Plusz szerintem ilyenkor már sokat számít az is, hogy Panka már lassan 13 éves lesz, és a barátságok egyre fontosabbak lesznek az életében. Persze kedvesek, meg jó fejek vele is az új osztálytársai, de azért fájjó szivvel hagyta ott az előző iskolát, és a lengyel barátnőit. Nekem is fájt egy kicsit, hogy el kellett búcsúznunk. Annyi mindent köszönhettünk ennek a bevezető iskolának. Olyan szeretettel fogadták őket, és olyan türelemmel foglalkoztak velük. Úgy tűnik, hogy a tanároknak is hiányozni fognak a gyerekek. Le voltak nyűgözve attól, hogy Panka és Normó milyen gyorsan megtanulták a nyelvet. Pankára még vár sajnos ebben az évben még egy iskolaváltás, ugyanis 8. osztálytól a gyerekek úgynevezett alsó középiskolába járnak 3 évig. Ez az iskola gyalog kb 10-15 percre van tőlünk, és az osztálytársainak a nagy része, akik ehhez a körzethez tartoznak ebbe az iskolába fognak járni. Így legalább ismerős gyerekek is lesznek körülötte.

A lenti kép a bekkestua-i középiskola szülői értekezletén készült. Megtaláltok minket rajta? 🙂

Majd egyszer ide is zsákban hozza a meleget. 🙂 Na, jó nem panaszkodok, mert a hó már szinte teljesen elolvadt, az utcánkban levő aranyeső is lassan kivirágzik…

A héten reggel, amikor álltam a buszmegállóban azt vettem észre, hogy összesen egy emberen volt télikabát, mindenki más már vékonyka tavaszi kabátban várta a buszt. Persze, hogy én voltam az az egy ember, aki télikabátban álldogált,  és a kesztyűm is a biztonság kedvéért a táskámban lapult. De könyörgöm tavasz ide vagy oda, a héten reggelente -3 fok volt. Igaz szépen sütött a nap, de azért még nincs meleg. Vagyis nekem még nincs, a kollégáimnak már tavasz van, a fűtést az otthonunkban már lekapcsolták, és persze az irodában is. Azt mondták, hogy pár év múlva majd megszokom, és hogy milyen szerencsés vagyok, mert az idei tél, nem is volt olyan durva, mert sokkal több hó és hidegebb is szokott lenni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mikor fog a hőmérő higanyszála 20 fok fölé menni. De legalább most már sokkal hosszabbak a nappalok. Reggel 6 előtt világosodik, és este 9-kor még nincs teljesen sötét.

Csütörtökön volt pont fél éve, hogy megérkeztünk Norvégiába, és elkezdtünk berendezkedni az itteni életünkre. Annyi minden történt velünk ebben az időben, hogy sokszor egy év alatt nem ért minket ennyi izgalom, élmény, és sajnos szomorúság is. A kezdeti izgalom és pakolás mellett rögtön egy hatalmas veszteséggel is meg kellett küzdenünk, és még küzdök vele a mai napig. Valahogy minden olyan túl tökéletes lett volna…

Arra gondoltam, hogy egy táblázatban próbálom összeszedni, hogy 6 hónap alatt mit sikerült elérni:

Most elsőkörben ennyi jutott eszembe, biztos kihagytam valamit, de igazából, ezek azok a főbb pontok, amik jelentősen változtak. Bár az igazi nagy változásnak azt érzem, hogy sokkal kevésbé stresszes az életünk. Valahogy itt minden olyan nyugodt, és amikor erről a norvégokkal beszélgetek, akkor az jön le nekem mindig, hogy ők saját magukról is úgy vélekednek, hogy nyugisak. Persze azért szokott honvágyunk lenni, és hiányoznak az otthoniak, de egyenlőre most jól érezzük magunkat idekint.

A héten voltak vendégeink. Jana főnöke és közvetlen kollégái jöttek hozzánk egyik délután. Én sütöttem pogácsát, Jana pedig főzött nekik paprikás krumplit, igaz nem bográcsban, de így is finom lett. Velünk persze angolul beszélgettek, és amikor Jana főnöke Pankához is angolul szólalt meg, Panka visszaválaszolt neki norvégul, hogy ha lehet, akkor inkább ezen a nyelven beszéljenek. Utána már mind a két gyerekkel norvégul kommunikáltak, vagyis majdnem norvégul, mert a Jana főnöke dán, de ez nem jelentett nekik gondot, hogy megértsék. Le voltak nyűgözve, hogy milyen hamar megtanulták a nyelvet, és mi is a Janával, mert igazából még mi sem hallottuk őket, ilyen hosszan norvégul beszélni. Most már tényleg bele kell húznunk nekünk is, hogy minél hamarabb mi is beszéljük a nyelvet.

Miután kijöttünk 4 hónapig itthonról dolgoztam az otthoni munkahelyemnek. Persze mindenki tudta, hogy örökké ez nem fog így tartani, pláne, hogy a magyar fizetésem a norvég élethez kevés volt. Aztán novemberben rám köszönt a cég honlapján egy állásajánlat a norvég anyacéghez. Megpályáztam, felvettek, és most itt vagyok, jövő héten kezdem a harmadik hetet a norvégoknál, ami azt jelenti, hogy az itteni életünk is változott napi szinten. Az elmúlt 4 hónapban én vittem és hoztam a gyerekeket az előkészítő iskolából. Most már egyedül járnak busszal, de szerencsére már csak hetente háromszor kell buszozniuk. A másik két napon csak átsétálnak a körzeti sulijukba, ami azért nekik is kényelmesebb, mert olyankor ráérnek 8.20-kor indulni itthonról. Norbi most már minden nap jár napközibe, és Panka megy érte 4-re, hogy nekünk ne kelljen rohanni érte. Én általában fél 5 után nem sokkal érek haza, Jana meg 5-re. Szóval nem olyan vészes, csak most már én is tudom, hogy milyen -9 fokban a buszmegállóban álldogálni. 🙂 Ettől függetlenül nincs okom panaszra, mert jó helyen vagyok, és szeretek bejárni dolgozni.

Az elmúlt egy hét egy őrültek háza volt nekem. Haza repültem leszámolni a régi helyemen, és közben próbáltam mindent elintézni, megcsináltatni, megvenni, amit felírtam a listámra, és barátokkal találkozni. Sokan kérdezték, hogy mennyire érzik jól magukat idekint a gyerekek, illetve mennyire tudnak norvégul. Igazából mindenkinek azt a sztorit meséltem el, hogy moziban norvégul megnéztük az “Igy neveled a sárkányodat!”. A film végén megkérdeztem őket, hogy mennyire értették és azt mondták, hogy 90-99%-ban mindent megértettek. Mondjuk ezt gondoltam, mert a rajzfilm végén a Panka könnyezett, én meg baromira nem bírtam átérezni, mert nem értettem. Persze volt amikor elkaptam szavakat vagy mondatokat, de attól még messze voltam, hogy mindent megértsek. 🙂

Ma meginterjúvoltam a Pankát és Norbit, csak, hogy tudjam, tényleg jót mondtam-e mindenkinek azzal kapcsolatban, hogy milyen nekik idekint.

Itt vannak a kérdéseim, és gyerekek válaszai:

Hogy érzed magad idekint?

P: Nagyon-nagyon jól érzem magam itt. Aranyosak a barátaim, és az iskolai is jó, és a körzeti norvég iskolában is nagyon aranyosak az osztálytársaim.

N:Jól érzem magam idekint. Az tetszik, hogy itt hideg van!

Mi hiányzik otthonról?

P: Ételre vagy emberre gondolsz?”Ha mind a kettőre, akkor kezdjük az étellel, mert emberből több van. Szóval, ételből hiányzik a Mama sütije, a téliszalámi, a túró rudi, Oma paradicsomos húsgombóca. Emberekből hiányzik a család (nagyszülők, unokatesók, nagybácsik-nagynénik), és Iluska (a cicánk) bár Ő nem ember :-), néhány barátom, Gojko az exkutyánk, aki szintén nem ember. 🙂

N: Nagyon hiányoznak a barátaim, Iluska meg a Gojko, Mamáék, Omáék, Unokatesóim. Hiányzik a Koronás Park, meg a Minecraft a számítógépről. A nagy legós doboz a szobámból.

Most per pillanat szeretnél-e visszaköltözni?

P: Ez most biztosan sokakat meg fog döbbenteni, de nem szeretnék, mert jó itt.

N: Szerintem nem.

Mi az, ami itt jó, és ami miatt nem szeretnél visszamenni?

P: Több időm van az edzéseimre, a hobbimra, mivel itt nem adnak olyan sok házit, mint otthon. Nagyon szép helyen vagyok, és itt nem fúj olyan sokat a szél. xd

Szeretném a norvégot tökéletesíteni, és még többet használni. Addig tuti nem költöznék haza, amíg nem láttam az északi fényt.

N: Itt van hó, és itt gyorsan be lehet illeszkedni a norvég suliba, és szép a tenger.

Szokott-e honvágyad lenni?

P: Persze, néha van. A cicánkat kihoznám. Szerencsére a nagyszüleimet minden héten látom telefonon.

N: Igen. Hiányzik Iluska, meg a nagymamámék, meg hát jó lenne találkozni velük, enni rántott húst, és hortobágyi húsos palacsintát.

Van még valami, amit elmondanál, és nem kérdeztem?

P: Ne csak azt írd le, hogy értettem a rajzfilmet, hanem azt is, hogy tudom használni is a nyelvet.

Köszönöm a kedves kérdéseket!

N: Nem, minden benne volt, és köszönöm a kérdéseket. Sziaaaaaaaaaaaasztoooooooook!

Szívesen! Majd pár hónap múlva újból kifaggatlak titeket! 🙂

Egy márciusi napon kezdtem el dolgozni Fehérváron a szülés után, majd 4 évre rá váltottam egy másik céghez, ahol szintén márciusban kezdtem. Most meg pedig itt állok, és jövő héten ismét új fejezet indul nálam munka vagy karrier szempontjából. Tavaly novemberben megpályáztam egy állást itt Norvégiában, a mostani munkahelyem anyacégénél és felvettek. Nem volt könnyű a felvételi, tesztek, prezentáció készítése, de a lényeg, hogy sikerült. Emiatt a múlt héten haza utaztam Magyarországra, hogy befejezzem a munkám, amit kiköltözésünk óta itthonról végeztem. Leszámoltam, és átadtam minden szükséges és fontos infót az utódomnak. Jövő héttől pedig kezdek, az új helyemen! Juhuuuuu!

Már várom nagyon, és ami a lényeg, hogy ők is várnak engem!